Következzenek cégünkkel és tevékenységünkkel kapcsolatos lokális és nagyvilági hírek. Akad egy-két érdekesség és pletyka is, de zömében paparazzó mentes területen jár.
versenyünk bíztatóbban kezdődött, mint a legutóbbi futam... ... ugyanis már a hét közepén készen volt az autó és ki is tudtuk próbálni. A szombati pályabejárás, strandolás, és a prológ után nagyon vártuk már a vasárnapi rajtot! Sajnos azonban ismét nem sokáig örülhettünk. Az első...
RészletekAbszolút 10. hely 2009. június 16. kedd, 19:16 A versenyre az autónk az utolsó utáni pillanatban készült el az esztergomi törés következtében, ugyanis csak péntek éjjel 3-kor tudtuk befejezni Budapesten a munkát. Kb. egy óra alvás után indultunk Komlóra, ahol nagy nehezen...
RészletekÓzd Rally beszámoló A tavalyi Rally2 szezonunk után úgy döntöttünk, hogy idén a nagyobb csatákat ígérő RTE bajnokságban állunk rajthoz. Csapatunkban az autó változatlan maradt, csak kisebb felújításon esett át. Remekül dolgozó szerelőnk, Papek Péter is szerencsére mellettünk áll, azonban új...
RészletekMost már nem csak az M1-es autópálya mentén, hanem az M0 régi szakaszán is sokba kerülhet a lendületes közlekedés: új radaros traffipax dobozok kerültek felszerelésre a 6-os, 13-as és 17-es kilométerszelvényekben lévõ tereptárgyakra. Az M1-tõl eltérõen viszont itt már nincsenek figyelmeztetõ...
RészletekHa elkapnak, ha nem Az új jogszabálynak hála mostantól mindenképpen fizet valaki. Két eset lehetséges: vagy az elkövető vagy az üzembentartó. Egyszerűbb a felelős megállapítása, ha kiveszik a forgalomból a szabályszegőt, mert ilyenkor egyértelmű a felállás. Az ellen indul a közigazgatási...
Részletek
Mivel jelentősen emelte az Antenna Hungária a...Alpine IVA-W205R univerzális 2 DIN + 3D Navigációs Box
Érintőképernyőről vezérelhető iGO8 3D kompatibilis...Mercedes Audio 20 rádió/CD/mp3/BlueTooth kihangosító
A, B, Vito, Viano, Sprinter, és VW Crafter-be gyári...További akciók